ÁSZF

1. Preambulum

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban „ÁSZF”) célja, hogy teljes körűen szabályozza a NANSI – The beauty is yours - (a továbbiakban: „Szolgáltató” vagy „Nansi”) által működtetett, a www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon elérhető webáruház felhasználásának, valamint a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás általános szerződési feltételeit.

2. Általános és értelmező rendelkezések

A webáruházon keresztül, elektronikus megrendeléssel történő vásárlással a jelen ÁSZF által meghatározott feltételek szerint adásvételi szerződés jön létre a Szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő (a továbbiakban „Megrendelő”) között. A szerződés interneten kötött, de nem írásba foglalt szerződésnek minősül, melynek tartalma kizárólag elektronikusan kerül iktatásra és archiválásra és utólagosan hozzáférhető, visszakereshető, magatartási kódexre nem utal.

A Megrendelő a webáruház honlapján történő regisztrációval, valamint a nem regisztrált felhasználók vonatkozásában a megrendelés leadásával egyidejűleg elfogadja a jelen ÁSZF által meghatározott szerződéses feltételeket, annak valamennyi rendelkezésével egyetért és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

2.1.  Az ÁSZF hatálya

2.1.1.   Az ÁSZF személyi hatálya

Jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Szolgáltató, mint eladó és a Megrendelő, mint vevő között, a webáruházon keresztül, elektronikus megrendeléssel létrejött jogviszonyra. 

2.1.2.   Az ÁSZF tárgyi hatálya

Jelen ÁSZF teljeskörűen és automatikusan szabályozza a Szolgáltató, mint eladó és a Megrendelő, mint vevő között létrejött adásvételi, valamint a szállítási jogviszony feltételeit.

2.1.3.   Az ÁSZF területi hatálya

Jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Szolgáltató, mint eladó és a Megrendelő, mint vevő közötti valamennyi, Magyarország területén létrejött jogügyletre.

2.1.4.   Az ÁSZF időbeli hatálya

Jelen ÁSZF annak közzétételének napjával lép hatályba azzal, hogy az egyes megrendelők vonatkozásában az ÁSZF rendelkezései a webáruház honlapján történő regisztrációval, valamint a nem regisztrált felhasználók vonatkozásában a megrendelés leadásával egyidejűleg válnak kötelező erejűvé. Jelen ÁSZF hatályát veszti annak visszavonása, vagy módosítása esetén. A felek jogviszonyában az egyes cselekmények megítélése során, illetve esetleges vita esetén mindig a megrendelés leadásának időpontjában hatályos ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően kell eljárni.

2.2.  Az ÁSZF elérhetősége és módosítása

A Szolgáltató az ÁSZF mindenkor hatályos szövegét közzéteszi a www.nansi.hu egyben www.nansi.hu webáruház honlapján, amely így bármely megrendelője számára hozzáférhető, nyilvános.

Az ÁSZF egyoldalú módosítására a Szolgáltató időkorlátozás nélkül jogosult – a jogszabályban meghatározott kivételekkel, és a jelen ÁSZF által megjelölteken túl – mindazon esetekben, amikor azt a gazdasági, szolgáltatási körülményekben beállt változások, így különösen a Szolgáltatás fejlesztése iránti igény, a Szolgáltatásra (pl.: kiegészítő szolgáltatások, kapcsolódó eljárások, a teljesítésben közreműködők), illetőleg a Szolgáltató működésére vonatkozó lényeges feltételek, valamint a technológia (pl.: termékekkel kapcsolatos jellemzők, fogalomhasználat) megváltozása indokolttá teszik.

A módosított ÁSZF szövegét a Szolgáltató köteles a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább tizenöt (15) nappal www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon közzétenni. A módosítást oly módon kell nyilvánosságra hozni, hogy a felek számára egyértelműen megállapítható legyen a módosítás ténye, a hatályba lépés időpontja, valamint a módosítással érintett rendelkezések köre.

Az ÁSZF elfogadásával a már regisztrált, valamint a regisztráció nélkül megrendelést leadó felhasználó egyben kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltató által egyoldalúan módosított ÁSZF rendelkezéseit tudomásul veszi, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el.

2.3.  Fogalom meghatározások

2.3.1.   Szolgáltató: jelen ÁSZF vonatkozásában szolgáltató a ”NANSI – The beauty is yours” – Mátrai Balázs ev. (8900 Zalaegerszeg, Telekalja utca 17.  Adószám: 41897018-1-40)

2.3.2.   Megrendelő: jelen ÁSZF vonatkozásában megrendelő az a természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli egyéb szervezet vagy egyéb gazdálkodó szervezet, aki/amely a Szolgáltatást igénybe veszi.

2.3.3.   Szolgáltatás: a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás a www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon található webáruházban történő ingyenes regisztráció útján, valamint regisztráció nélkül is igénybe vehető szolgáltatás, amelynek igénybevételével a Szolgáltató a Megrendelő által kiválasztott termékek kiszállítását vállalja.

2.3.4.   Termék: mindazon áruk, amelyek a Szolgáltató termékkatalógusában szerepelnek, illetve webáruházában elérhetőek, amelyek szállítását a Szolgáltató jelen ÁSZF által meghatározott feltételek szerint vállalja.

2.3.5.   www.nansi.hu egyben www.nansi.hu: a Szolgáltató által működtetett webáruház honlapja, melyen keresztül Megrendelő kizárólag elektronikus úton adhatja le megrendelését.

3. A szolgáltatás igénybevétele

3.1.  Regisztráció

Megrendelő a webáruház honlapján megtalálható regisztrációs adatlap hiánytalan kitöltésével adja meg a megrendelés adatait, egyúttal létrehozza felhasználói fiókját. A regisztráció alkalmával Megrendelő köteles e-mail címét (amely egyúttal a felhasználó azonosító is egyben) és jelszavát megadni.

Ezen kívül a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás teljesíthetősége érdekében a Megrendelő személyes adatait, elérhetőségeit a pontos szállítási, illetve számlázási adatokat Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amelyeket a jelen ÁSZF által meghatározott módon bármikor lehetősége van módosítani. A regisztrációs folyamat során a Megrendelő az általa megadott adatok ellenőrzését, valamint az ÁSZF rendelkezéseinek kifejezett elfogadását, valamint az Adatkezelési tájékoztató tartalmának megismerését követően a „Regisztráció” gomb megnyomásával sikeresen regisztrálhat. A sikeres regisztrációról a Szolgáltató az oldalon megjelenő üzenetben és a regisztráció során megadott e-mail címre küldött tájékoztatóban értesíti a Megrendelőt.

A Megrendelő a regisztrációt követően kiválaszthatja a kívánt terméket, a szállítás módját, vagy az áruátvétel helyét és idejét, illetőleg választhat a rendelkezésre álló fizetési módok közül. A regisztráció igénybevételével Megrendelő esetleges későbbi vásárlásait könnyebben, gyorsabban intézheti, a belépést követően megrendeléseit nyomon követheti, ellenőrizheti.

A webáruházban történő regisztrációval, illetve a Szolgáltatás igénybevételével a Megrendelő jelen ÁSZF rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el és elfogadja, továbbá kijelenti, hogy az Adatkezelési tájékoztató tartalmát megismerte. Amennyiben Megrendelő a jelen ÁSZF rendelkezéseit nem fogadja el, valamint az Adatkezelési tájékoztató tartalmának megismerésével nem nyilatkozik, úgy nem jogosult a www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon elérhető webáruház használatára, regisztrációra és ezáltal a Szolgáltatás igénybevételére.

A regisztrációt követően Szolgáltató a Megrendelő által megadott elektronikus elérhetőségre (e-mail cím) elektronikus levél formájában visszaigazolást küld a regisztráció sikeres megtörténtéről, továbbá az esetlegesen leadott megrendelésről.

Az esetleges adatbeviteli hibákért, illetőleg hamis adatok megadásából vagy adatváltozás esetén az adatok módosításának elmaradásából eredő esetleges károkért Megrendelőt teljeskörű kárfelelősség terheli. Szolgáltató jogosult a nyilvánvalóan hibás vagy hamis regisztrációt törölni, továbbá kétség esetén jogosult a Megrendelő által megadott adatok valódiságát ellenőrizni.

3.2.  A megvásárolható termékek köre

A webáruházban a Szolgáltató által forgalmazott különböző kategóriájú ékszerek kaphatók.

A Szolgáltató szavatolja, hogy a webáruházban elérhető termékek kizárólag saját készítésű, kiváló minőségű, minden esetben eredeti termékek.

Szolgáltató a webáruházban közzétett, a termékekről készített képeket mindig a legnagyobb gondossággal készíti/készítteti el, ugyanakkor a képek illusztrációs célokat szolgálnak és az egyes termékek textúrája eltérhet a honlapon látottaktól.

3.3.  Megrendelés

A megrendelések leadása a regisztrációt követően, valamint előzetes regisztráció nélkül is, kizárólag a Szolgáltató által üzemeltetett, a www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon található webáruházon keresztül, elektronikus úton lehetséges. Telefonon, faxüzenet, postai vagy elektronikus levél formájában leadott rendeléseket a Szolgáltató nem fogad el. A megrendeléssel kapcsolatos tájékoztatást a Szolgáltató szintén elektronikus úton továbbítja a Megrendelő részére.

A megrendelés során Megrendelő kiválaszthatja a kívánt terméke(ket)t, a webáruházban a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak termékleírását, tájékozódhat annak elérhetőségéről, áráról. A termék kiválasztását követően azt a „Kosárba” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi. A „Kosárba” gombra kattintva a Megrendelő ellenőrizheti a vásárlás során kosárba helyezett termékeket, azok mennyiségét. A Megrendelő a „Vásárlás folytatása” gombra kattintva visszatérhet a webáruház termékoldalára és folytathatja a vásárlást, a „Bevásárlókosár szerkesztése” gombra kattintva megváltoztatja a kiválasztott termékek darabszámát, illetve törölheti azokat. A termékek mellett található „x” gombra kattintva minden terméket egyesével törölhet a kosárból. A „Megrendelés” gombra való kattintást követően a Megrendelő – ha ezt korábban nem tette meg – bejelentkezhet a Vásárlói profiljába, regisztrálhat vagy vásárolhat regisztráció nélkül is. Ezt követően a webáruház felületén a Megrendelő meghatározhatja a szállításhoz szükséges adatokat, választhat a rendelkezésre álló szállítási és fizetési módok közül, kuponkódot vagy promóciós kódot adhat meg, és végül ellenőrizheti a megrendelés adatait és véglegesítheti megrendelését. A megrendelés véglegesítése során a Szolgáltató a kiválasztott termék(ek) lényeges tulajdonságairól, azok ellenértékének (Bruttó) összegéről, az ezen felül felmerülő valamennyi (pl.: csomagolási, postázási, szállítási díjakról) költségről, a szerződés időtartamáról, valamint a választott fizetési módnak megfelelően a Megrendelő fizetési kötelezettségének legrövidebb időtartamáról tájékoztatást nyújt. A megrendelés véglegesítése során a rendszer még egyszer lehetőséget biztosít a Megrendelő részére a fenti adatok ellenőrzésére és módosítására. A Megrendelő a megrendelés véglegesítésével a Szolgáltató által nyújtott tájékoztatást kifejezetten elismeri és tudomásul veszi.

A megrendelésre vonatkozó adatok – így különösen a termékek köre és mennyisége, azok ellenértéke és a fizetési, szállítási mód – ellenőrzését és véglegesítését követően a Megrendelő a „Megrendelés véglegesítése” gombra kattintva megrendeli a kiválasztott terméke(ke)t.

A megrendeléssel a Megrendelő kifejezetten elismeri és tudomásul veszi a Szolgáltató által nyújtott tájékoztatást, valamint, hogy a megrendelés körében tett nyilatkozata (így a „Megrendelés” gomb megnyomása) fizetési kötelezettséget von maga után.

3.4.  A termékek rendelkezésre állása

A Szolgáltató a megrendelést követően azonnal automatikus értesítést küld a megrendelés fogadásáról. A megrendelés beérkezését követően ellenőrzi annak teljesíthetőségét és a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 48 órán belül elektronikus üzenet formájában visszaigazolja a megrendelést. Az ilyen módon visszaigazolt és megerősített megrendelésre és annak ellenértéke összegére Szolgáltató árgaranciát vállal.

A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve a Megrendelőhöz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. A Szolgáltatót nem terheli semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a Megrendelőhöz, mert e-mail címét pontatlanul adta meg, illetve az e-mail fiók tárhelyének telítettsége miatt számára nem hozzáférhető.

Amennyiben a visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül a Megrendelőhöz nem érkezik meg, úgy a Megrendelő mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól.

A Szolgáltató biztosítja a megfelelő, hatékony és hozzáférhető technikai eszközöket annak érdekében, hogy a Megrendelő az adatbeviteli hibák azonosítását és kijavítását a megrendelés elektronikus úton való elküldése előtt el tudja végezni.

Ha a megrendelt termék a megrendelést követően esetlegesen nem áll rendelkezésre, illetőleg az „elérhető”-ként feltüntetett termék beszerzése nem biztosított a webáruházban feltüntetett időtartamon belül, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy ne fogadja el az áru megrendelését, ebben az esetben a Megrendelő és a Szolgáltató között szerződés nem jön létre. A Szolgáltató a Megrendelőt erről indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja és az esetlegesen előre kifizetett ellenértéket visszatéríti Megrendelő részére, a tájékoztatást követő legkésőbb harminc (30) napon belül.

Szolgáltató jogosult arra, hogy a fent írtakon túl az az alábbi esetek bármelyikének fennállása esetén – a Megrendelő egyidejű értesítése mellett –ne fogadja el a leadott megrendelést:

-          ha a webáruházban technikai hiba miatt 0 Ft-os, 1 Ft-os vagy az adott termék piaci értékéhez képest irreálisan alacsony vételár kerül megjelenítésre;

-          ha a Megrendelő nem jogosult a megrendelés során általa érvényesített kedvezmény vagy kupon használatára;

-          ha a Megrendelő a bankkártyás fizetési módot választotta, és a Megrendelő bankkártyáját kibocsátó pénzintézet a tranzakciót nem engedélyezi;

-          ha a Megrendelő a bankkártyás fizetési módot választotta, és a Szolgáltató online fizetést biztosító partnere – nem a Szolgáltatónak felróható okból – nem tudja érvényesíteni a tranzakciót;

-          ha a Megrendelő nem valós adatokat ad meg, vagy nem adja meg a megrendelés teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges adatokat.

A Szolgáltató a rendelhető termékek minimális mennyiségét nem határozza meg. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy egyes termékek, illetve termékcsoport vonatkozásában meghatározza az adott Megrendelő által megvásárolható maximális mennyiséget, mely a korlátozás ténye minden esetben feltüntetésre kerül a termék, illetve termékcsoport saját oldalán.

A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Szolgáltatáson, a webáruházban elérhető termékek körén, illetőleg azok árain bármikor módosítson. A Szolgáltató által biztosított, a webáruházban elérhető termékekre vonatkozó árengedmény vagy más kedvezmények (akciók és nyereményjátékok) lényeges körülményeiről – így különösen annak mértékéről és időtartamáról, az igénybevétel, illetőleg részvétel feltételeiről és korlátairól – a webáruház útján valamennyi felhasználó számára tájékoztatást nyújt. A Megrendelőnek az akció időtartama alatt az érintett termékek vagy szolgáltatások tekintetében leadott megrendelésére és a Szolgáltatás teljesítésére az akció idejére meghirdetett feltételek az irányadók.

3.5.  Kiszállítás, szállítási díjak

Szolgáltató kötelezettséget vállal, hogy a webáruházon keresztül leadott, és a Szolgáltató által visszaigazolt megrendelés esetén a Megrendelő által meghatározott mennyiségű terméket becsomagolja, és a Megrendelő által választott szállítási módnak megfelelően a megjelölt magyarországi címre szállítja, és ott a Megrendelő – vagy az általa kijelölt harmadik személy – részére átadja.

Magyarország területén kívüli postai, illetve egyéb címre történő szállításra nincs lehetőség.

A küldemények kézbesítése, szállítása DPD futárszolgálattal, vagy FoxPost csomagautomatában történik, illetőleg a Szolgáltató lehetőséget biztosít a megrendelt termékek személyes átvételére. Az egyes szállítási módokról, azok változásáról Szolgáltató minden esetben a weboldalon tájékoztatja ügyfeleit, valamint a Megrendelés leadásakor feltünteti az aktuálisan választható módozatokat. A termék kiszállításának vállalt határidejét Szolgáltató a webáruházban feltünteti. A kiszállítást követően Megrendelő a kézhez kapott terméket haladéktalanul, de legkésőbb 36 órán belül köteles mennyiségi és csomagolási szempontból ellenőrizni.

A Szállító nem vállal felelősséget azokért a károkért, melyek a Megrendelőt abból fakadóan érik, hogy a regisztráció, illetve a megrendelés során nemlétező és/vagy nem a saját telefonszámát adja meg. Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét arra, hogy amennyiben a Megrendelő külföldi mobilszolgáltatóhoz tartozó telefonszámot ad meg a regisztráció, illetve a megrendelés során, úgy a Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, ha a termék kiszállítását végző partnere a kiszállításról a Megrendelőt – technikai vagy más okból – SMS-ben nem értesíti, illetve a Megrendelővel nem veszi fel telefonon keresztül, közvetlenül a kapcsolatot a termék kiszállítását megelőzően. A Szolgáltató nem vállal felelősséget továbbá azért, ha a megrendelt termék kiszállítása a fenti okok bármelyike miatt meghiúsul.

Szolgáltató kifejezetten felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy a Szolgáltató működése szempontjából kiemelt időszakokban (Glamour Napok, JOY Napok, Black Friday, Karácsony) a megnövekedett forgalomnak köszönhetően a webáruházban feltüntetett szállítási határidő néhány nappal meghosszabbodhat. Tekintettel arra, hogy a kiemelt időszakokban érvényesülő szállítási határidő eltér a Szolgáltató által alkalmazott szokásos szerződési gyakorlattól, így ilyen esetekben a Szolgáltató külön figyelemfelhívó tájékoztatást jelenít meg a webáruház felületére történő belépéskor.

3.6.  Fizetési módok

A Szolgáltató a Megrendelő által leadott, majd elektronikus úton visszaigazolt megrendelése alapján a Szolgáltatás ellenértékéről számlát állít ki, melyet a Szolgáltató részére számlázási szolgáltatást nyújtó szerződött partnere juttat el közvetlenül a Megrendelő részére e-mailben, a Megrendelő által nyomtatható formában.

A termékek forintban meghatározott árát a Szolgáltató a honlapján feltünteti. Az ilyen módon feltüntetett árak az általános forgalmi adót tartalmazzák. A Szolgáltató jogosult a termékek árát bármikor egyoldalúan módosítani.

Az egyes megrendelések elküldését követő elektronikus visszaigazolás tartalmazza az adott megrendelés ellenértékét és szállítási költségét. A megrendelt és kiszállított termék ellenértékét, valamint a kiszállítási díját Megrendelő az alábbi fizetési módokon egyenlítheti ki Szolgáltató felé:

  1. Utánvéttel a futárszolgálat/FoxPost szolgáltató képviselőjénél, illetve a csomagautomatákból;
  1. Helyszíni fizetés, személyes átvételkor;
  1. Online bankkártyás fizetéssel (OTP SimplePay).

OTP SIMPLEPAY BANKKÁRTYÁS FIZETÉSI FOLYAMAT

Vásárlás során a SimplePay felületén fizetheted ki a rendelésed.  A fizetés közvetlenül az OTP Bank által üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik, és nem a webáruház oldalán. Az internetes áruház a kártya-, illetve a mögötte álló számla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.

Az online fizetésre kétféleképpen van lehetőség

SimplePay online fizetési megoldások                       SimplePay mobilalkalmazás


SIMPLEPAY ONLINE FIZETÉSI MEGOLDÁSOK

A Simple fizetés folyamata megegyezik a bankok hasonló szolgáltatásainál kínált eljárással: internetes fizetés közben a SimplePay opciót választva, majd a bankkártya adatokat megadva juthatsz el a termék vételárának kifizetéséig. A felhasználó kártyabirtokos biztonságát szem előtt tartva a SimplePay folyamatosan figyeli a tranzakciókat, így garantálva az online fizetési folyamat biztonságát.

Melyek a tranzakció lépései?

  • A „Rendelés leadása” gombra kattintva átkerülsz a SimplePay fizetési oldalára, ahol a bankkártya adataid megadásával elindul a tranzakció.
  • A kártyaadatok megadását követően kérünk, ellenőrizd az adatok helyességét.
  • A tranzakció feldolgozása elindul a banki feldolgozó rendszerekben.
  • A fizetés eredményéről e-mail útján is értesítést kapsz, valamint visszairányítanak az oldalunkra.

Az alábbi bankkártya adatokra lesz szükséged:

  • Kártyaszám (A kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, 13-19 jegyű szám.)
  • Lejárati dátum (A kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, hh/éé formátumú szám.)
  • Érvényesítési kód (A kártya hátlapján az aláírási panelen található számsor utolsó három jegye {CVV2, vagy CVC2}. Amennyiben a kártyádon nem szerepel ilyen kód, a fizető oldalon található, erre vonatkozó mezőt hagyd üresen!)

SIMPLEPAY MOBILALKALMAZÁS

A Simple mobilalkalmazás letölthető az okostelefonokra, ingyenesen. A mobilvásárlás során az alkalmazásban bármely bank által kibocsátott MasterCard, Maestro, VISA és AMEX típusú kártyával lehet fizetni a szolgáltatásokért. A későbbi gyors vásárlások érdekében a bankkártya elmenthető.

Hogyan használhatod?

Simple fiókkal még nem rendelkező felhasználó esetén, az alábbiak szerint regisztrálhatsz:

  • Add meg a bankkártyád adatait, amivel fizetni szeretnél.
  • Pipáld ki a „Regisztrálok…” mezőt.
  • Hozd létre Simple fiókodat Facebook vagy Google fiókkal, vagy email cím megadásával.
  • A regisztrációhoz és fizetéshez Simple jelszó beállítása szükséges, amellyel a későbbiekben is beléphetsz majd a Simple fiókodba.
  • Erősítsd meg Simple fiók regisztrációdat a megadott email címre kiküldött levélben. Amennyiben Facebook vagy Google fiókkal regisztrálsz, úgy a Facebook vagy Google profilodhoz tartozó e-mail címre kapod meg a megerősítő levelet.

Simple fiókkal rendelkező felhasználó esetén:

  • Válaszd, ki a “Simpleben rögzített bankkártyával fizetek” opciót.
  • Jelentkezz be a Simple fiókodba a hozzákapcsolt Facebook vagy Google fiókoddal, vagy a regisztrált email címeddel.
  • Válaszd ki a már korábban elmentett bankkártyádat, vagy rögzíts egy új kártyát, amellyel fizetni szeretnél.
  • Add meg Simple jelszavad és nyomj a “Fizetek” gombra. Amennyiben Facebook vagy Google
  • fiókkal regisztráltál, és nem állítottál még be korábban jelszót, a simple.huoldalon vagy a Simple alkalmazásban tudod ezt megtenni.

ÁRUHÁZUNKBAN AZ ALÁBBI KÁRTYATÍPUSOKKAL FIZETHETSZ

  • MasterCard(dombornyomott)
  • Maestro: az OTP Bank internetes fizetőfelületén bármely bank által kibocsátott Maestro kártya elfogadható. Az elfogadás feltétele, hogy a kártyát kibocsátó bank is támogassa a Maestro kártyák e-commerce tranzakciókra történő felhasználhatóságát. Kérjük, konzultálj a bankoddal!
  • Visa(dombornyomott)
  • Electron(nem dombornyomott): ezen kártyák esetében a kibocsátó bank határozza meg, hogy lehetővé teszi-e a kártya internetes használatát. Amennyiben az Electron kártyát kibocsátó bank engedélyezte az interneten való kártyahasználatot, természetesen fizethetsz kártyáddal internetes áruházunkban. Pontos információért kérjük, fordulj a kártyát kibocsátó bankhoz! Az OTP Bank által kibocsátott kártyák természetesen elfogadhatók
  • American Express(dombornyomott)

Az internetes kártyaelfogadás biztonságának további növelése érdekében az OTP Bank bevezette a Verified by Visa/MasterCard Secure Code (VbV/MSC) szolgáltatást. A szolgáltatás lényege, hogy a kártyabirtokos részére a fizetésre használt kártyát kibocsátó bank megad valamilyen plusz azonosítási lehetőséget, amely a tranzakció során ellenőrzésre kerül, és egyértelműen azonosítja a kártyát használó személyt.

Amennyiben a kártyádat kibocsátó banknál nem elérhető a VbV/MSC szolgáltatás, vagy azt nem igényelted, a fizetési folyamat nem változik. A webáruház átirányít az OTP oldalára, ahol megadja a kártyádnak adatait (kártyaszám, lejárati dátum, érvényesítési kód), és megtörténik a vásárolt áruk/szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése.

Amennyiben a bankod rendelkezik a VbV/MSC szolgáltatással, és ezt igénybe veszed, a fizetési tranzakció folyamata megváltozik. Kártyád adatait (kártyaszám, lejárati dátum, érvényesítési kód) továbbra is OTP Bank fizetőfelületén kell megadnod. Ezt követően azonban a Bank automatikusan átirányít a kártyádat kibocsátó bank megfelelő oldalára, ahol végre kell hajtani az azonosítási eljárást. A sikeres azonosítást követően a fizetési tranzakció folytatódik, értesítést kapsz a tranzakció sikerességéről, és visszairányításra kerülsz a webáruházi felületre. Amennyiben az azonosítást nem tudod végrehajtani, a tranzakció sikertelenül zárul.

Online bankkártyás fizetés esetén a termék ellenértéke akkor tekintendő megfizetettnek, amennyiben annak összege a Szolgáltató bankszámláján jóváírásra kerül. Szolgáltató a megrendelt termékek kiszállítását e fizetési módok választása esetén csak azt követően kezdi meg, ha a Megrendelő annak ellenértékét megfizette.

Szolgáltató jogosult az újabb megrendelés kiszállítását felfüggeszteni, amennyiben Megrendelőnek bármilyen lejárt tartozása áll fenn Szolgáltatóval szemben. Szolgáltató jogosult az újabb megrendelés kiszállítását felfüggeszteni abban az esetben is, ha a Megrendelő neki felróható okból a megjelölt szállítási címen nem vette át a megrendelt termékeket legalább két egymást követő megrendelés esetén. A megrendelés kiszállításának felfüggesztése mindaddig fennmarad, ameddig Megrendelő lejárt tartozását nem teljesíti Szolgáltató felé. Késedelmes fizetés esetén a Szolgáltató a jogszabályban meghatározott mértékű késedelmi kamat felszámítására jogosult.

Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy azon Megrendelő esetében, aki az általa megadott szállítási címen nem veszi át a megrendelt termékeket legalább két egymást követő alkalommal, újabb megrendelést a Megrendelőtől csak abban az esetben fogadjon el, ha a Megrendelő a megrendelt termékek ellenértékét a Szolgáltató részére előre megfizeti, majd azokat személyesen átveszi. Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy amennyiben a jelen pontban írt körülmények fennállása ellenére a Megrendelő az utánvétes fizetési módot választja soron következő megrendelésének leadásakor, úgy a Szolgáltató jogosult visszautasítani e megrendelés elfogadását.

Amennyiben a Megrendelő két alkalommal elmulasztotta átvenni rendelését, a kiszállítás felfüggesztése megszüntetésének feltétele, hogy a Megrendelő az újabb megrendelésben szereplő termékek vételárát előre megfizesse és azokat személyesen átvegye. A kiszállítás felfüggesztéséről, valamint a felfüggesztés megszüntetésének feltételeiről a Szolgáltató írásban is tájékoztatja a Megrendelőt.

Amennyiben a Megrendelő a Szolgáltató fenti tájékoztatásának kézhezvételétől számított nyolc (8) napon belül nem, vagy csak részben egyenlíti ki lejárt tartozásának összegét, úgy a Szolgáltató jogosult törölni a megrendelést. A megrendelés törlése esetén a Szolgáltató jogosult a megrendelés kiszállításának meghiúsulásával és törlésével összefüggésben felmerült indokolt költségeit felszámítani és kiszámlázni a Megrendelő felé.

Személyes átvétel esetén a Szolgáltató e-mailen tájékoztatja a Megrendelőt a termék átvételének lehetőségéről. Szolgáltató a Megrendelő által megrendelt terméket a Megrendelő fenti tájékoztatásától számított három (3) munkanapig tartja rendelkezésre. Amennyiben Megrendelő az általa megrendelt terméket három (3) munkanapon belül a Szolgáltatótól nem veszi át, úgy a Szolgáltató Megrendelőt először telefonon hívja fel a megrendelés átvételére, majd ennek eredménytelensége esetén a Megrendelő részére e-mailben küld tájékoztatást a megrendelés lezárásáról és a termék ellenértéke visszafizetésének feltételeiről. A megrendelt termék Megrendelő általi átvételének elmaradása esetén Szolgáltató a termék ellenértékét visszafizeti Megrendelő részére oly módon, hogy annak összegét átutalja a Megrendelő által írásban megadott bankszámlaszámra, a Megrendelő tájékoztatásának kézhezvételét követő tizennégy (14) napon belül. Szolgáltató visszafizetési kötelezettségének teljesítésével mindaddig nem esik késedelembe, amíg Megrendelő a termék vételárának visszautalásához szükséges adatokat Szolgáltató részére nem küldi meg.  

3.7.  Szavatosság

3.7.1.   Kellékszavatosság

A Szolgáltató a webáruházban elérhető és megrendelhető termékekről, azok tulajdonságairól folyamatos és megfelelő tájékoztatást nyújt. A termékeknek alkalmasnak kell lenniük azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú termékeket rendszerint használnak, rendelkezniük kell azzal a minőséggel, amely azonos fajtájú termékeknél szokásos, és amelyet a Megrendelő elvárhat, valamint rendelkezniük kell a Szolgáltató által adott, a webáruházban hozzáférhetővé tett leírásban szereplő tulajdonságokkal.

A Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy webáruházban forgalmazott ékszerek vásárlása során legyenek tekintettel arra is, hogy ezen termékek használata során tapasztalt jellemzőit több olyan körülmény (bőr PH értéke, stressz, korábbi étkezési szokások megváltoztatása, időjárás) befolyásolhatja melyre a Szolgáltatónak nincs ráhatása, és amely nem jelenti, hogy az adott termék ne lenne megfelelő minőségű, vagy ne lenne alkalmas azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú termékeket rendszerint használnak.

A Szolgáltató kifejezetten szavatolja, hogy a webáruházban elérhető termékek minden esetben eredeti termékek. Amennyiben a Megrendelő által megrendelt termék eredetisége kapcsán kétség merül fel, úgy a Szolgáltató vállalja, hogy a Megrendelő által részére visszajuttatott termék eredetiségvizsgálatát a lehető legrövidebb időn, de legfeljebb harminc (30) napon belül elvégzi. Amennyiben az eredetiségvizsgálat eredménye alapján megállapítható, hogy az érintett termék nem eredeti, úgy a Szolgáltató díjmentesen cserét biztosít a Megrendelő részére.

A Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy amennyiben a visszaküldött termék eredetiségének megállapítása érdekében lefolytatott vizsgálat eredményeképpen a termékkel kapcsolatban sem mennyiségi, sem minőségi hiba megállapítására nem kerül sor, továbbá a vizsgálat a termék eredetiségét is igazolja, úgy a Megrendelő köteles viselni ezen vizsgálat lefolytatásának 90.000,- forint összegű költségét, melyet a Szolgáltató utólag számláz ki a Megrendelőnek.

A Szolgáltató a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik (kellékszavatosság). A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a termék a kiszállítás (teljesítés) időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy szerződésben meghatározott tulajdonságoknak kivéve, ha a hiba a szállítás következménye. A Megrendelő hibás teljesítés esetén kifogást terjeszthet elő, kifogását a Szolgáltató bármely elérhetőségén, írásban közölheti az alábbiak szerint:

  1. A Megrendelő szavatossági igényként elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a kijavítás vagy kicserélés teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne. A Szolgáltató a kifogásként előterjesztett kijavítási vagy kicserélési igény beérkezésétől számított tizenöt (15) napon belül a választott szavatossági igénynek, a Megrendelőnek okozott jelentős érdeksérelem nélkül eleget tesz. Ha a kijavítás/kicserélés időtartama a tizenöt (15) napot várhatóan meghaladja, úgy a Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt a javítás/csere várható időtartamáról.

Szolgáltató kifejezetten rögzíti, hogy a webáruházban elérhető termékek jellegéből fakadóan hibás teljesítés esetén a Megrendelő elsődlegesen kicserélés iránti igényét érvényesítheti.

  1. Ha a Szolgáltató a kijavítást vagy kicserélést nem vállalta, vagy a Megrendelőnek a kijavításhoz, kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, vagy a kötelezettségének a fenti határidőben nem tesz eleget, a Megrendelő – választása szerint – arányos árleszállítást igényelhet, a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja a terméket, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
  1. A Megrendelő a választott szavatossági igényről másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles azonban a Szolgáltatónak megfizetni kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
  1. A Megrendelő a hiba felfedezését követően a tőle elvárható legrövidebb időn belül köteles azt közölni. A hiba felfedezésétől számított két (2) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős.
  1. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat (6) hónapon belül a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A Megrendelő szavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két (2) év alatt évül el.

3.7.2.   Termékszavatosság

A Szolgáltató által a Megrendelőnek eladott ingó dolog (termék) hibája esetén a Megrendelő követelheti, hogy a Szolgáltató a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Megrendelő érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

A Szolgáltató mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy

  1. a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
  1. a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
  1. a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

A szavatosság tekintetében egyebekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések szabályairól szóló jogszabályi rendelkezések alapján nyújtott tájékoztató jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képezi.

3.7.3.   Jótállás

Szolgáltató a Megrendelővel, mint fogyasztóval létrejött szerződés alapján jótállást – a jogszabályi kötelezettségével összhangban – kizárólag a webáruházban elérhető tartós fogyasztási cikkek tekintetében vállal. A jótállás időtartama 10.000,- forintot elérő, de 100.000,- forintot meg nem haladó vételárú termékek esetén egy (1) év, míg 100.000,- forintot elérő, de 250.000,- forintot meg nem haladó vételárú termékek esetén kettő (2) év; mely határidőt a termék Megrendelő részére történő átadásától kell számítani.

Szolgáltató kifejezetten felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, de abban az esetben, ha a termék javíttatására kerül sor, úgy a jótállás meghosszabbodik azzal az időtartammal, amíg a Megrendelő a terméket a javítás miatt nem tudja használni.

A jótállás időtartama alatt a Szolgáltató jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. A Szolgáltató mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a Megrendelőnek a jogszabályból eredő egyéb – így különösen a kellék-, és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogait nem érinti.

Megrendelő megillető jótállási jogok gyakorlására a kellékszavatossági jogok 3.7.1. pontban írt szabályait kell alkalmazni.

Megrendelő a jótállás időtartama alatt javítási igényét választása szerint a Szolgáltató székhelyén érvényesítheti. Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy a jótállásból eredő igényének érvényesítéséhez a jótállási jegy, ennek hiányában pedig a vételár megfizetését igazoló bizonylat (nyugta/számla) bemutatása szükséges a Szolgáltató részére.

Szolgáltató törekszik arra, hogy jótállási igény érvényesítése esetén a termék javítására, illetve cseréjére az igényérvényesítés bejelentését követő tizenöt (15) napon belül sor kerüljön. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt (15) napot meghaladja, úgy a Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt a javítás/csere várható időtartamáról.

Ha a jótállási idő alatt az első javítás alkalmával megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, a Szolgáltató a terméket nyolc (8) napon belül kicseréli, vagy ha a csere nem lehetséges, a vételárat szintén nyolc (8) napon belül visszafizeti a Megrendelőnek; kivéve, ha a Megrendelő másként rendelkezik.

Ha a jótállási idő alatt a terméket háromszor javították, de az ismét meghibásodik, a Szolgáltató a terméket nyolc (8) napon belül kicseréli, kivéve, ha a Megrendelő a termék újbóli javítását vagy a termék vételárának leszállítását kéri. Ha a csere nem lehetséges, a Szolgáltató a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizeti a Megrendelőnek.

Ha a termék kijavítására az ilyen megrendelői igény Szolgáltatóval történt közlésétől számított harminc (30) napon beül nem kerül sor, a Szolgáltató a terméket a javítási határidő elteltét követő nyolc (8) napon belül kicseréli, kivéve, ha a Megrendelő másként rendelkezik. Ha a terméket nem lehet cserélni, a Szolgáltató a fenti határidőn belül gondoskodik a termék vételárának visszafizetéséről.

3.8.  Elállási jog

A Megrendelőt a termék átvételétől számított öt (5) napon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. A Megrendelő elállási jogát a terméknek, több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, míg több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tétel vagy darab átvételének napjától számítandó. A Megrendelő elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja. A Megrendelő elállási jogát a jogszabály által meghatározott határidőn belül a Szolgáltatóhoz intézett egyértelmű, írásba foglalt nyilatkozata útján gyakorolhatja. A Megrendelő elállása esetén e jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Megrendelő nyilatkozatát a rendelkezésére álló határidő lejárta előtt elküldi.

A Megrendelő elállása esetén a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított tizennégy (14) napon belül – banki átutalás útján – visszatéríti a Megrendelő által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, kivéve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket (Tranzakciós díj, szállítási költségek). Amennyiben Megrendelő kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, Szolgáltató nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.

A Megrendelő a fentieknek megfelelő elállása esetén köteles a terméket a saját költségén haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított öt (5) napon belül visszaküldeni, illetőleg a Szolgáltató részére a személyes átvétel helyszínén átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

A Szolgáltató mindaddig visszatarthatja a Megrendelő által megfizetett összeget, amíg a Megrendelő a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolja, hogy azt visszaküldte, a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. A visszaküldésnél felmerülő költségeket Megrendelő köteles megfizetni.

Szolgáltató jogosult Megrendelőtől a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés megtérítését követelni.

A Szolgáltató kifejezetten rögzíti, hogy a jogszabályi rendelkezések alapján a Megrendelő az elállási jogát nem gyakorolhatja egyebek mellett

  1. olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
  1. romlandó, vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
  1. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.

Figyelemmel a Szolgáltató által a webáruházban kínált termékek jellegére, a Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy egészségvédelmi és higiéniai okokból a termék(ek) átadást követő felbontását követően elállási jogát nem gyakorolhatja a webáruházban mindenkor elérhető bőrrel érintkező termékek vonatkozásában.

A Megrendelő elállási jogának fentiek szerinti korlátozása, illetve kizárása nem érinti Megrendelőnek azt a jogát, hogy a webáruházban vásárolt termékek vonatkozásában – a törvényi előfeltételek fennállása esetén – szavatossági jogait gyakorolja.

A Megrendelő az őt megillető elállási jogát a jelen ÁSZF mellékletét képező nyilatkozat-minta felhasználásával, vagy erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozata útján gyakorolhatja. Amennyiben a Megrendelő elállási jogát gyakorolni kívánja, úgy a Szolgáltató a Megrendelő erre vonatkozó írásos kérelme esetén megküldi a Megrendelő részére az erre szolgáló nyilatkozat-mintát, melynek kitöltésével a Megrendelő elállási jogát gyakorolhatja.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések szabályairól szóló jogszabályi rendelkezések alapján nyújtott elállási mintatájékoztató jelen ÁSZF 2. számú mellékletét képezi.

3.9.  Panaszkezelés

3.9.1.    Panasz benyújtása a Szolgáltatóhoz

Megrendelő a rendelés elküldését követően, annak Szolgáltató általi visszaigazolásáig jogosult a megrendelést elektronikus úton visszavonni. A Szolgáltató általi visszaigazolást követően Megrendelő kizárólag Szolgáltató felmerült kárának megtérítése mellett jogosult a rendelést visszavonni.

A Megrendelő köteles a csomagot kézbesítéskor, illetve átvétel során megvizsgálni és a terméken, illetve a csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni.

Amennyiben megrendelése során, illetőleg a kiszállítást követően Megrendelőnek bármilyen panasza merülne fel, Megrendelő jogosult panasszal élni. A Szolgáltató által teljesített kiszállítás kapcsán felmerült esetleges panaszokat Szolgáltató a kiszállítás időpontját követő 36 órán belül fogad el.

A panasz továbbítására lehetőség van az info@nansi.hu e-mail címre küldött elektronikus üzenet formájában, illetőleg postai úton a 2112 Veresegyház, Gyermekliget utca 48/B 1/18. számra továbbított levélben, valamint szóban, telefonon a 06 30 245 98 21 számon.

A szóbeli panaszokat a Szolgáltató haladéktalanul megvizsgálja, és azok megalapozottsága esetén orvosolja. Ha a Megrendelő a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy annak azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát átadja a Megrendelőnek. Az írásbeli panasz beérkezését követően az abban foglaltakat Szolgáltató a kézhezvételtől számított harminc (30) napon belül kivizsgálja, és tájékoztatja Megrendelőt a vizsgálat eredményéről, valamint arról, hogy annak elutasítása esetén milyen jogorvoslati lehetőségek állnak a Megrendelő rendelkezésére.

Sérült – ugyanakkor Megrendelő által átvett és nem kifogásolt – csomagolású termék esetén Megrendelőt terheli annak bizonyítása, hogy a termék a kiszállítás során sérült meg.

3.9.2.  Békéltető Testülethez fordulás joga

A Megrendelő panaszának elutasítása esetén jogosult az illetékes békéltető testülethez fordulni. Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testületnek a Budapesti Békéltető Testület minősül, melynek elérhetőségei:

Budapesti Békéltető Testület

Székhely: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.

Weboldal: https://bekeltet.bkik.hu

E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

Online kérelem benyújtása: https://bekeltet.bkik.hu/urlap/kerelem-online-benyujtasa

Telefon: 06 (1) 488 21 31

A Megrendelő a lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét a https://mkik.hu/a-bekelteto-testuletek-teruleti-honlapjai weboldalon, az illetékes békéltető testület weboldalára mutató linkre kattintva érheti el.

3.9.3.   Az Európai Online Vitarendezési Fórum

Az Európai Unió által biztosított online vitarendezési platform valamennyi, az Unióban tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és az Unióban letelepedett kereskedő közötti, online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekből eredő kötelezettségekkel kapcsolatban felmerülő jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében nyújt alternatív vitarendezési fórumot. Az Európai Online Vitarendezési Platform ide kattintva érhető el.

3.10.             Szolgáltató felelősségvállalása

Szolgáltató vállalja, hogy a webáruház működésével és a kiszállítással kapcsolatos jelen ÁSZF által meghatározott rendelkezések, illetőleg a Szolgáltató által üzemeltetett honlapon közzétett információk körében az ott megjelölteket magára nézve kötelezőnek tekinti és azok teljesítéséért minden esetben úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Amennyiben a Szolgáltató jelen ÁSZF alapján megillető valamely jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak.

Szolgáltató kijelenti, hogy amennyiben a megrendelt termék kiszállítása elháríthatatlan akadályba (pl.: árvíz, földrengés, közegészségügyi járvány, stb.) ütközik, úgy a Megrendelőt ennek tényéről haladéktalanul tájékoztatja, illetőleg a már előzetesen megfizetett termék ellenértékét a Megrendelő részére visszatéríti.

A webáruház működésében felmerülő hiba vagy hiányosságból (pl.: üzemzavar okán) eredő károkért Szolgáltató felelősséggel nem tartozik.

Szolgáltató minden esetben megfelelő, hatékony és hozzáférhető technikai eszközökkel biztosítja Megrendelő részére az adatbeviteli hibák azonosítását és kijavításának lehetőségét a megrendelés elektronikus elküldése előtt. Megrendelőnek minden megrendelés alkalmával lehetősége van az adatok ellenőrzésére, esetleges kijavítására, ennél fogva Szolgáltatót a hibás adatbevitelből eredő károkért felelősség nem terheli.

3.11.             Megrendelő felelősségvállalása

Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen ÁSZF által meghatározottak szerinti megrendelés továbbítása részéről ajánlatnak minősül, melyhez kötve van. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a regisztrációval, valamint nem regisztrált Megrendelő esetén a rendelés leadásával egyidejűleg jelen ÁSZF rendelkezéseit elfogadja, amelyben foglaltak be nem tartásával szerződésszegést követ el, melyért jogi felelősséggel tartozik. Megrendelő a rendelés leadásával egyidejűleg kijelenti, hogy a Szolgáltató által közzétett Adatkezelési tájékoztató tartalmát megismerte, és a személyes adatok kezelésére vonatkozó tájékoztatást tudomásul vette.

Megrendelő kijelenti, hogy az általa a regisztráció, valamint a megrendelés során megadott adatok a valóságnak megfelelnek, vállalja továbbá, hogy az általa leadott és a Szolgáltató által visszaigazolt megrendelésben megrendelt termék(ek) átvételéről és ellenértéke megfizetéséről gondoskodik, az általa a megrendelés során megadott szállítási és fizetési feltételeknek megfelelően. Amennyiben a kiszállítás a Megrendelő hibájából meghiúsul, az ebből eredő esetleges többletköltségeket Megrendelő köteles megtéríteni Szolgáltató részére.

4. Egyéb rendelkezések

4.1.   A Szolgáltató adatai

A www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon elérhető webáruház üzemeltetője Mátrai Balázs egyéni vállalkozó.

Cégnév: Mátrai Balázs ev.

Rövidített cégnév: Mátrai Balázs ev.

Székhely: 2112 Veresegyház, Sport utca 2.

Cégjegyzékszám: 01-09-689839

Adószám: 55986733-1-39

Nyilvántartásba bejegyző bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Elektronikus elérhetőség, e-mail cím: www.nansi.hu, egyben www.nansi.hu info@nansi.hu

Telefonszám: +36 30 245 98 21

A szerződés nyelve: magyar

Név: SzerverPlex.hu Kft

Székhely: 1132 Budapest Victor Hugo 18-22.

Elérhetőség: support@szerverplex.hu, +36-31/311-10-50

A www.nansi.hu egyben www.nansi.hu honlapon fellelhető információk, fényképek és szöveges tartalmak a Mátrai Balázs ev. tulajdonát képezik.

A webáruházban található fényképek és termékleírások, mint szellemi termékek felhasználására kizárólag a Szolgáltató jogosult, azok jogosulatlan másolása, továbbítása, vagy egyéb módon történő felhasználása nem megengedett.

4.2.  Joghatóság és illetékesség kikötése

A jelen ÁSZF, valamint az Adatkezelési tájékoztató hatálya alá tartozó jogviszony tekintetében a magyar jog, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm.rendelet, és az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendelete (általános adatvédelmi rendelet), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet és a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet vonatkozó rendelkezései irányadók.

Felek a közöttük felmerülő vitás kérdéseket elsődlegesen tárgyalások útján, peres eljáráson kívül kívánják rendezni. Amennyiben a felek közötti tárgyalások nem vezetnek eredményre, vagy a vitarendezés előreláthatólag sikertelen, úgy a felek közötti jogvita tekintetében a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság (1036 Budapest, Lajos u. 48-66) az illetékes.

Jelen ÁSZF 2021. március 1. napjától annak módosításáig vagy visszavonásáig hatályos.

Mátrai Balázs ev.

szolgáltató